Listázás márka alapján
| Bruttó ár: 6.090 Ft | Számlázó vásárlás |
Leírás:
A megújult számlázó program „Készlet” változatának segítségével könnyebben és rövidebb idő alatt készítheti el a jogszabályoknak megfelelő számlát. Az Infocentrum Számlázó ízléses felületet és egyszerű kezelést kapott, így bátran mondhatjuk, hogy ez a legkönnyebben és leggyorsabban használható számlázó program. A PM rendeletek által meghatározott formátumú számla pillanatok alatt elkészíthető. A szoftver a bevitel közben folyamatosan számolja a részösszegeket, így azonnal látjuk a számla végösszegét. A vevő és termék/szolgáltatás adatokat nem szükséges előre bevinni, mivel a szoftver a számla készítése közben megjegyzi ezeket az adatokat, amit aztán a következő számlán már az első néhány karakter leütése után egy listából választhatunk. A számlázó program segítségével kisebb cégek, magánvállalkozók elfelejthetik a kézi számlázással járó fáradtságot, elszámolás miatt visszaküldött számlákat. Intelligens lekérdező rendszeren keresztül képet kapunk a kintlevőségekről. Pillanatok alatt megtudhatjuk, hogy melyik termékből vásároltak sokat, vagy mi a vevők rangsora. A kedvező ára és képességei miatt magánvállalkozóknak és kis-közepes cégeknek egyaránt hasznos segítőtársa lehet.
Az ügyviteli szoftver legfontosabb jellemzői:
A számlázó program funkciói:
A vásárláskori aktuális programverzió korlátlan ideig használható, a fizetés után kapott végleges kulccsal. A kulcs továbbá 1 év díjmentes frissítést is lehetővé tesz, így a vásárlástól számítva 1 éven belül díjmentesen frissíthető a szoftver. Az 1 év letelte után, ha új verzióra szeretne áttérni, akkor rendelni kell egy újabb kulcsot a frissítéshez, mellyel további 1 évig hozzáférhet az új verziókhoz.
Ezzel a konstrukcióval meglévő Számlázó - Készlet szoftverének frissítési jogát hosszabbíthatja meg további 1 évvel.
Mivel a számlázó szoftvert elektronikus licenc formájában, azaz letölthető és aktiválandó változatban értékesítjük, ezért a vásárlás során kizárólag az átutalásos és a bankkártyás fizetési mód választható! Az ügyviteli szoftver licencét, és az aktiválásához szükséges termékkulcsot e-mailben, a számlát pedig postán juttatjuk el Önnek.
Addig is a szoftver ingyenes, 30 napos próbaverzióját letöltheti a lenti gomb segítségével.
– Számlázó – Készlet

Az ügyviteli szoftver legfontosabb jellemzői:
- Egyedülállóan könnyen kezelhető felhasználóbarát felület.
- A leggyorsabb számlázó program.
- A bevitt vevő, termék adatokat eltárolja, így legközelebb már egy listából választható.
- Nem kell plusz pénzért további modulokat megvásárolni, hiszen minden lényeges funkció benne van.
- Gyorskeresés a listákban, elég az első néhány betűt lenyomni a kívánt névből.
- Megfelel a hatályos rendeleteknek és jogszabályoknak.
- Tetszőleges számú termék, vevő és számla tartható nyilván.
- Kintlevőségek nyomon követése.
- Tetszőleges nyelvi modul csatolható a programhoz, jelenleg magyarul angolul és németül tud.
- A szoftver kellemes megjelenését a tetszőlegesen választható háttér teszi teljessé.
A számlázó program funkciói:
- Számlakészítés
- Szállítólevél készítés
- Ajánlat készítés
- Bejövő bizonylat készítés
- Leltár, leltárlista
- Készletkezelés
- Készletmozgás figyelése
- Egyszerű lista
- Statisztika lekérdezések
- Deviza számla
- Termékek kategorizálása
- CSV export-import
- Felhasználó kezelés
- Kiegészítő funkciók
A vásárláskori aktuális programverzió korlátlan ideig használható, a fizetés után kapott végleges kulccsal. A kulcs továbbá 1 év díjmentes frissítést is lehetővé tesz, így a vásárlástól számítva 1 éven belül díjmentesen frissíthető a szoftver. Az 1 év letelte után, ha új verzióra szeretne áttérni, akkor rendelni kell egy újabb kulcsot a frissítéshez, mellyel további 1 évig hozzáférhet az új verziókhoz.
Ezzel a konstrukcióval meglévő Számlázó - Készlet szoftverének frissítési jogát hosszabbíthatja meg további 1 évvel.
Mivel a számlázó szoftvert elektronikus licenc formájában, azaz letölthető és aktiválandó változatban értékesítjük, ezért a vásárlás során kizárólag az átutalásos és a bankkártyás fizetési mód választható! Az ügyviteli szoftver licencét, és az aktiválásához szükséges termékkulcsot e-mailben, a számlát pedig postán juttatjuk el Önnek.
Addig is a szoftver ingyenes, 30 napos próbaverzióját letöltheti a lenti gomb segítségével.
– Számlázó – Készlet
![]() | ![]() | ![]() |
Hasonló termékek:
Számlázó - Light - 1 évre | SzámlaVarázsló - modul (1 év) | Számlaíró - modul (1 év) |
TOP10 vásárlás
Legnézettebb termék

AutoCAD LT 2013
Az AutoCAD LT 2013 a világ legnépszerűbb rajzoló és kirészletező szoftvere. Fokozza a hatékonyságot, a pontos és precíz 2D-s technika használatával.
Elfogadott bankkártyatípusok








Számlázó - Light - 1 évre
SzámlaVarázsló - modul (1 év)
Számlaíró - modul (1 év)